1. Fejezet
Rose, egy átlagos 16 éves lánynak kéne lenni, de nem tud az lenni mert már 5 hosszú éve szereti ugyanazt a fiút kinek nem mer szerelmet vallani. Sajnos átverték és a fiú fülébe jutott hogy szereti. Egy közönséges idiótának tartja a fiú, Roset. Most a lány kollégiumba jár de haza látogatott. Tekintsük be Rose világába…
Elmentünk. – Mondtam anyunak és kitoltam a babakocsiban Larat. Ő az én kishúgom, még csak 11 hónapos de már minden érdekli. Amikor kéthetente haza jövök akkor mindig elviszem sétálni, de többé nem láthat. Mert eltűnök a világ elöl, és legfőképpen ő előle. Nem tudom nézni, ahogy rám mosolyog, és tört forgat a szívemben minden egyes szavával. Így távozom csendes magányommal. Leültem egy padra és csak tologattam előttem a csillogó tekintetű Larat. Gyönyörű mosolygós pofijú lány, barna fürtjei vannak és csillogó zöld szemei. Mikor rá nézek ő jut eszembe, ha szeretne, ha egyszer talán lehetne közös gyermekünk. Egy fiú. Persze mindenbe rá hasonlítana. Szőke hajában, barna szemében és még az orra is görbébb lenne kicsit, ahogy neki is. Humoros lenne, mint ő kiskorában. Álmélkodásomból Lara ébresztett, amikor jelét adta annak hogy ő is ott van és nagyot sikított. Felkacagtam, mire az apró kezek tapsikolni kezdtek.
Tudod. – Kezdtem el beszélni hozzá, hogy ő tudjon az igazságról, és legalább kicsit érezze, hogy szeretem. Őt nem akarom itt hagyni búcsú nélkül. – Nagyon szeretlek téged, anyát, apát. Nem azért fogok elmenni, mert nem szeretlek titeket elégé. Tudom nagyon önző dolog, itt hagyni. De el kell mennem. Ha nagy leszel majd megérted. Amikor majd meglátod az univerzum legszebb lényét és egy mosolyától elolvadsz. Ha tudod, nem lehet a tiéd, és minden egyes szavával érintésével, akarva, akaratlanul sebet ejt a szíveden. Ezért kell elmennem. De ígérd meg hogy vigyázol anyára és a többiekre. Teljes szívemből szeretem, ő a lelkem másik fele… Bárcsak láthatnám hogy ilyenkor mire gondolsz. Sajnálom, picim. – Buggyantak ki a könnyeim. Elindultam haza felé csak sírtam és sírtam egészen hazáig. A pici csak szeppenten nézett, nem akartam hogy így emlékezzen rám így letöröltem könnyeim és mosolyt erőltetem az arcomra. De a kis pofi nem csillogott, csak figyelt és várt. Amikor haza értem egy cetli fogadott, a szomszédba vagyok. Állt rajt a felirat. Amilyen gyorsan csak tudtam leraktam a kicsit és összeraktam egy kis utazótáskányi cuccot és az eddig megtakarított pénzem zsebre vágtam. Felvettem a kicsit és ringatni kezdtem, tudtam, hogy bármennyire is érzi a feszültségem túl fáradt és elalszik.
Szeretlek kicsim. – Nyomtam puszit a fejére és leraktam a kiságyba. Felkaptam a cuccom és elindultam a telkeknek nehogy észrevegyen valaki az utcán. Szeretem Kellt és ezzel fogom leélni a további életem. Elindultam a messzeségbe.
A szerelem szálai nem mindig találnak egy másik szálat, ami összeköti vele az életüket. Most nézzük meg mi van Kellanal…
Megint itthon van, tudom. Számolom a napokat hogy mikor láthatom barna fürtjeit, kék szemeit. Mint mindig, amikor itthon van kitolja Larát. Én elmegyek rá mosolygok. Ő visszamosolyog, minden egyes mosoly egy lángcsóva a szívemnek, mi véresre perzseli. Szeretem, de nem lett volna okom régen visszautasítanom és semminek néznem. Féltem. Vallottam be magamnak néhány hónap gyötrődés után. Rájöttem szeretem, de ő már nem, csak egy fellángolás volt és ennyi, nem szeret, nem is csodálom ahogy bántam vele. Felvettem a cipőm és elkezdtem sétálni, megláttam, ahogy egy padon ül tologatja Larát és beszél hozzá, csöndben közel mentem hozzá és hallgattam.
Tudod ha nagy leszel majd megérted. Amikor majd meglátod az univerzum legszebb lényét és egy mosolyától elolvadsz. Ha tudod, nem lehet a tiéd, és minden egyes szavával érintésével, akarva, akaratlanul sebet ejt a szíveden. Ezért kell elmennem. De ígérd meg hogy… - Égetek a szavai így megfordultam és észrevétlenül elmentem. Mást szeret, sose szerethetett igazán, egy gyötrelem lesz nélküle az élet. De az ilyen nem is élet…
Valahol már nem segíthetsz. – Fogta meg a vállam Mihael.
Tudom. – Vettem mély lélegzetet, és elindultam be a saját szobám felé. Én és Mihael voltunk azok az angyalok, akik az embereken segítettek és próbálták a boldogság felé terelni őket. De a sorsot mi sem tudtuk mindig megváltoztatni. Ilyenkor Mihael szokott megvigasztalni a legjobb barátom itt. Ő is egy csoda folytán lehetett segítő angyal, mindketten fiatalon haltunk meg, és úgy gondolták hogy olyan tiszta a lelkünk hogy mi lennénk a legalkalmasabbak erre a feladatra. Mihael és én voltunk a Boldogság Angyalai…
